Főbb szolgáltatásaink


Egyedi logó (cégembléma)

Egy működő vállalkozásnak legtöbb esetben szüksége van saját logóra, hiszen az egy egyedi jelzés, egy megkülönböztető jegy, ami alapján ügyfelei első ránézésre be tudják azonosítani cégét, megkülönböztetve azt másoktól. A céges logóval megjelenésében is kiemelkedhet a versenytársak közül. Egy jól megtervezett logó már a cég komolyabb megismerése előtt tükrözi annak hangulatát, és egyben a céges tárgyakon, illetve az irodában is megfelelő dekorációs elem. Választhat egyszerű betűlogó, illetve grafikus logó közt, bármelyiket jó minőségben, megfelelő formátumban készítjük el Önnek, hogy azt a későbbiekben más célokra is fel tudja használni. Az emblémát megtervezzük, majd konzultációt követően véglegesen kidolgozzuk.

Logó áttervezése

Már meglévő céges logóját igény szerint áttervezzük a megváltozott igényekhez igazodó változatra.

Weboldalszerkezet kialakítása

A mai vállalkozásoknak egyre inkább szükségük van saját weboldalra, hogy minél szélesebb fogyasztói közönség körében válhassanak ismertté. Az ügyfelek a távolságok leküzdésével időt takarítanak meg az információszerzésben, tájékozódásban. Ezt a modern és divatos bemutatkozási formát egyre több cég veszi igénybe, hogy a weboldallal nem rendelkező vállalkozásokkal szemben versenyelőnybe kerüljenek. Egy szerkezetileg jól felépített weboldal képviseli cégét, bemutatkozási felületet nyújt, bizalmat ébreszt, lehetőséget ad az ügyfelekkel való kapcsolattartásra, termékek, referenciák bemutatására, érdekességek megosztására, és egyben reklámfelület is. Így növelheti cégének népszerűségét, ezáltal bevételeit is.

Weboldal dizájn tervezése

Weboldalának érdemes egyedi arculatot is tervezni, ami illik céges profiljához, és megkülönbözteti a versenytársaktól. Mi egyedi igényeihez igazított, saját dizájntervet kínálunk, hogy azzal minél személyesebben tudja megszólítani ügyfeleit. Nem sablonokból dolgozunk, minden munkánk egyszeri és személyre szabott.

Favicon tervezése

A favicon a megnyitott weboldal böngészőfülén, a szöveg elején jelenik meg, és a Kedvencek/Könyvjelzők közé kirakott hivatkozás elején. A favicon egy olyan kis megkülönböztető, a weboldalra jellemző embléma, logó, ami az internethasználat során tovább erősíti a céges arculatot, ami ezáltal még inkább tudatosul ügyfeleiben.

Névjegykártya tervezése

Vállaljuk egyedi, magán-, vagy cégarculatba illeszkedő névjegykártyák dizájntervezését.

Levélpapír, boríték, dosszié tervezése

Igény szerint megtervezzük a teljeskörű cégarculatba illeszkedő levélpapír, boríték, dosszié dizájnját is.

CD-DVD borító vagy lemezfelület tervezése

Szükség szerint tervezünk CD-DVD borító-, vagy lemezfelület dizájnt is.

Teljeskörű céges arculat

Igény szerint vállaljuk a teljeskörű, egységes cégarculat elkészítését.

Webáruház (webshop)

A webáruház számos versenyelőnyt jelent Önnek. Ezt a lehetőséget egyre több üzlet veszi igénybe, hogy sikeresebben működhessen.

Segítségével az ország bármely pontján élő ügyfelek rátalálhatnak cégére, és kényelmesen, otthonukból vásárolhatnak. Ezáltal termékei az ország minden részére eljuthatnak, akár külföldi vásárlókhoz is! A webáruház egy vásárlási és reklámfelület is egyben. Leendő vevői, még ha éppen nem is vásárolnak, akkor is kedvükre válogathatnak a termékek közül, mintha egy valós üzletben járnának. Így nagyobb esély van rá, hogy később tényleges vásárlókká válnak.

Animációk, dekorációs elemek

Az internetes animációk, dekorációs elemek különböző technikával készített figyelemfelkeltő, változatos figurákat, képsorokat, galériákat, reklámokat, letölthető katalógusokat, bannereket jelentenek, amik esztétikusak, és érdekesebbé teszik az oldalt, vagy hasznos funkciókat láthatnak el, és élményt is nyújtanak látogatóinak, ezáltal népszerűsítve weboldalát.

Blog

A blogokkal szakmai, vagy magán témában tehetünk fel az internetre általunk megírt interaktív cikkeket, akár saját weboldalába beépítve, vagy attól teljesen különálló blog oldalon. A blog kezdőoldalán az oda látogató megtalálja, hogy Ön milyen témában írt cikkeket, majd a kiválasztott témára kattintva azt részleteiben el is tudja olvasni. A cikk végén ügyfele értékelheti, mennyire tartotta hasznosnak az információt, illetve hozzáfűzheti saját véleményét is. Ezáltal nyilvános párbeszédet folytathat ügyfeleivel, az ügyfelek jobban sajátjuknak érzik, szívesebben látogatják az oldalt.

Fórum

A fórumoldalon Ön vagy látogatói különböző témákat vethetnek fel, amik minden bizonnyal foglalkoztatják az oldalra érkezőket. Ezekre a témákra a többi olvasó reagálhat, leírhatja tapasztalatát, véleményét. A fórumok segítségével ügyfelei hasznos információkat gyűjthetnek, ezáltal elégedettebben távoznak az oldalról, és később is visszatérhetnek.

Egyéb közösségi rendszerek

Igény szerint elkészítjük egyéb közösségi rendszerrel kapcsolatos elképzeléseit is, pl. klubok, egyesületek.

Keresőoptimalizálás (SEO)

Internetes oldala akkor igazán hatékony, ha a keresési listákban minél előbb helyezkedik el, így minél több ügyfél talál rá. Ezt a célt szolgálja az oldalak keresőoptimalizálása. A keresőoptimalizálás során szakembereink olyan speciális beállításokat, módosításokat végeznek az internetes oldallal kapcsolatban, ami elősegíti a találati listákon való előbbre kerülést.

Eszközfüggetlen megjelenítés (responsive)

A különféle felhasználói eszközökhöz alkalmazkodó megjelenést jelenti (monitor, laptop, tablet, mobiltelefon, okos TV). Bármelyik eszközön keresztül keresik fel cége internetes oldalát, az oldal megjelenése és elrendezése alkalmazkodik a készülék méretéhez.

Egyaránt vállaljuk új eszközfüggetlen weboldalak kialakítását, és már meglévő, működő internetes oldalak eszközfüggetlen megjelenítésre való átalakítását.

Többnyelvű weboldalak

Vállaljuk többnyelvű weboldalak kivitelezését is, ahol lehetőség van az oldal tartalmának egy, vagy több nyelven való megjelenítésére is. Így cégének termékeivel, szolgáltatásaival minél szélesebb fogyasztói rétegeket érhet el.

Domain- és tárhely ügyintézés

Az internetes oldalak domain- és tárhely regisztrációját lebonyolítjuk.

Céges informatikai képzések

Manapság nélkülözhetetlen, hogy a modern cégekben a munkatársak rendelkezzenek a munkakörük ellátásához szükséges, feladataikat segítő informatikai szaktudással. Céges képzéseink lehetőséget nyújtanak, előzetes felmérés alapján testreszabott szaktudás elsajátítására, csoportos foglalkozás keretein belül.

Ha a felsoroltakon kívül más elképzelései is lennének, kérjük, jelezze, hogy egyeztethessünk!

Fontos tudnivalók!

  • Minden elkészült grafikai munkát elektronikus formában adunk át, hogy az későbbi igényei szerint bármikor felhasználható legyen.
  • A munkákat egyéni határidőkkel vállaljuk, az egyedi elvárásoktól, bonyolultságtól függően.
  • Az átadott weboldalak utólagosan átírt tartalmáért, azok nézeteiért, szemléletmódjáért nem tudunk felelősséget vállalni.
Elérhetőségeink

Telefon: +36 70 / 391 - 5124

E-mail: info@hedera-informatika.hu

 

Az alábbi űrlap segítségével is kapcsolatba léphet velünk: